Díjazás:

 

Az ügyvédi munkadíj minden esetben az ügyféllel, az ügy ismeretében történő egyeztetést követő szabad megállapodás tárgya. / Üttv. 30. § (1) bek./ Meghatározó szerepet játszik a kiszámításában a az ügy összetettsége,  a tárgyának értéke, főként pedig ezek együttesen.
Az ügyvédi munkadíjat mindig előzetesen és pontosan egyeztetem az ügyféllel! Amennyiben egy megbízás tartalma nem változik, úgy a vállalási díj sem változik a szerződésben és tényvázlatban rögzített összeghez képest.

Az ügyvédi munkadíj magába foglalja a feladatellátás során felmerülő költségeket. Amennyiben az adott ügyben sok a költség (pl. vidéki tárgyalás), úgy azt az ügyfeleimmel — szintén előre — egyeztetem, illetőleg a díjazásba bekalkuláljuk.


Kiemelkedő hangsúlyt fektetek arra, hogy ügyfelem a leginkább költségkímélő megoldásban részesüljön.
 

Annak érdekében, hogy Önnek feleslegesen ne merüljön fel kiadása, ajánlom szíves figyelmébe az Árajánlat-kérő című oldalt; melynek igénybevételével ennek kockázatát jelentősen csökkentheti.

 


 

Az ügyvédi megbízás díja az alábbiak szerint, vagy az alábbiak vegyes alkalmazásával alakulhat ki:

Fix díj: Az adott ügyet egy meghatározott munkadíj ellenében vállaljuk el.
Pl: Cégbejegyzés, változásbejegyzés, végelszámolás.

Százalékban meghatározott munkadíj: Az adott ügy értékének meghatározott százaléka az ügyvédi munkadíj
Pl: ingatlan ügyek: adás-vételi szerződések szerkesztése, ellenjegyzése

Óradíj: Az adott ügyre, ügyfélre szánt, és elvégzett munkaórák alapján számlázzuk ki az ügyvédi munkadíjat.
Minden esetben előre tájékoztatjuk ügyfelünket az ügyre fordított idő várható mértékéről. Az eltöltött munkaórákat teljesítmény kimutatáson rögzítjük, melyet a számlához csatolunk.

Egyedi díjazás: Egyedi díjat állapítok meg, amennyiben az adott ügy összetettsége, vagy jellege ezt kívánja meg.
Pl: Büntetőügyek — jellemzően gazdasági és vagyonjogi bűncselekmények esetében.

Havi átalány díj: Gazdasági társaságok és vállalkozók folyamatos ügyellátása esetén javasolt egy havi átalányt meghatározni, amely komplex, együttesen kialakított feladatellátást foglal magába. Így jóval kedvezőbb konstrukció alakítható ki a tartós megbízásokra, mint amit az eseti díjazások együttes összege adna.

Sikerdíj: Sikerdíjazás felfogásom szerint  alapvetően az ügyfelek tehermentesítését szolgálja annak érdekében, hogy ne azonnal a megbízás létrejöttekor kelljen viselniük a teljes — a később felmerülő költségeket is magába foglaló — ügyvédi munkadíjat, hanem egy részüket csak akkor, amikor a munka eredménye realizálódott. Éppen ezért a sikerdíjat alapvetően kombinációs elemként alkalmazom pl. követelések behajtása, vagy éppen bankokkal szembeni jogviták esetében, részben az ügy bonyolultságától, részben pedig  az ügyértéktől függő mértékben.

 

Az alábbi űrlap segítségével árajánlatot kérhet.

Kérem, írja le az adott ügy lényeges elemeit - egyelőre személyes adatok nélkül - s azt követően (illetőleg az esetleg szükséges pontoításokat követően) megküldöm Önnek az árajánlatot.
Az árajánlatot az Ön által megadott e-mail címre küldöm. Árajánlatot csak az összes szükséges paraméter ismerete esetén tudok adni, így egy esetleges hiányos megkeresés esetében kiegészítést kell Öntől kérnem.
Kérem olvassa el az On-line ügyvédi konzultáció menüpont alatt írtakat is!